Nemzetközi labdarúgás

Konföderációs Kupa: Brazília oktatta Spanyolországot a döntőben – videó

""

A Konföderációs Kupán sorozatban hetedszer induló házigazda brazil labdarúgó-válogatott győzelmi szándékkal lépett pályára Rio de Janeiróban a Spanyolország elleni vasárnapi döntőben és a második percben már vezetéshez is jutott Fred révén, aki egy beadás után a földön fekve lőtt Casillas hálójába (1-0).

A villámrajtot vett brazilok a vezető találat után visszaálltak saját térfelükre, tíz emberrel védekezve remekül leszűkítették a területet a világbajnok spanyolok előtt, akik nem találtak rést a brazilok védelmén, ezért átlövésekkel próbálkoztak. A 20. percben Iniesta állt a legközelebb a gólhoz, de távolról eleresztett lövését Júlio César védte.

A spanyolok többet birtokolták a labdát, de sem átlövésből, sem pontrúgásból nem jelentettek veszélyt a házigazdák kapujára. Del Bosque csapatának dolgát nehezítette, hogy két védője, Alvaro Arbeloa és Sergio Ramos is besárgult már az első félidőben. Az első játékrész második felében a mezőnyben aprították egymást a csapatok, fél óra alatt 15-ször szakította félbe szabálytalanság miatt a játékvezető a meccset.

Az első játékrész végén egy gyors kontrát követően megvillantotta tudását a világbajnok spanyol csapat is, de Pedro lövését a gólvonalról vágta ki David Luis. A kimaradt helyzet megbosszulta magát, mert a brazilok a 43. percben egy szintén gyors támadás után Neymar bombájával ismét bevették Casillas kapuját (2-0).

Az első játékrészt keretbe foglalták a házigazdák, hiszen kettő perccel a kezdés után és kettő perccel a lefújás előtt is betalálták, sőt, a második játékrészben is csak kettő percet kellett várni az újabb brazil találathoz: egy labdaszerzés után Fred kapott labdát a bal oldalon, és mivel nem volt védője 17 méterről Casillas mellett a spanyol kapu bal sarkába csavarta a labdát (3-0). Ekkor úgy nézett ki, hogy a Luiz Felipe Scolari csapata kiüti a spanyolokat, ám az 54. percben Jesus Navas harcolt ki büntetőt. Sokáig azonban nem örülhettek ennek Torresék, hiszen a tizenegyest egyszerűen a kapu jobb oldala mellé lőtte 

A háromgólos hátrányban lévő spanyolok cserékkel próbálkozta, bejött David Villa is, azonban a továbbra is sokat futó brazilok jól zárták a területet, így nem működött a spanyol „tiki-taka”, Neymarék pedig kontrákból veszélyeztették Casillas kapuját. A 68. percben ráadásul megfogyatkozott a világbajnok, Piqué csak szabálytalanul tudta megállítani a lendületből érkező Neymart, a játékvezető kiállította a Barcelona játékosát.

Az emberhátrányban futballozó spanyolok a 80. percben eljutottak a brazil kapuig, de Júlio César bravúrral védte Pedro nyolc méterről eleresztett lövését. A találkozón nem esett több találat, így Brazília 1997, 2005 és 2009 után sorozatban harmadszor, összességében negyedszer nyerte meg a Konföderációs Kupát, amely ezúttal is a jövő évi világbajnokság főpróbája volt.

LABDARÚGÁS
Konföderációs Kupa, döntő:
Brazíia-Spanyolország 3-0
Gólszerzők: Fred (2., 47.) Neymar (43.)

A mérkőzés rövid összefoglalója: